Összes esemény

Séta a Pécsi Székesegyház altemplomában, valamint a Székesegyház körül – ez a Velünk Élő Történelem rendezvénysorozat 2025.11.08-án 10:00 – 11:30 között!

A programlehetőség ingyenes!

A Pécsi Székesegyházról röviden

A Pécsi Székesegyház, hivatalos nevén a Szent Péter és Szent Pál székesegyház, Pécs és az egész magyar kereszténység egyik legfontosabb és legimpozánsabb temploma. Története szorosan összefonódik a város múltjával, hiszen a mai épület helyén már a 11. században is templom állt, amelyet Szent István király alapított a frissen létrejött pécsi püspökség központjaként.

A székesegyház az évszázadok során többször átépült. A román stílusú alapokat a 12–13. században bővítették, majd a török uralom idején (1543–1686) a templom dzsámivá alakult, és súlyosan megrongálódott. A felszabadító háborúk után, a 18. században barokk stílusban újjáépítették, de a mai, neoromán megjelenését csak a 19. század végén, Schulek Frigyes tervei alapján nyerte el.

A templom négy tornya, monumentális homlokzata és gazdagon díszített belső tere a pécsi panoráma meghatározó elemei. A belső freskókat többek között Lotz Károly és Vaszary János készítette. A székesegyházban található a híres püspöki kripta, ahol több pécsi püspök és egyházi méltóság nyugszik.

Séta az altemplomban – részletek

A pécsi székesegyházról és környezetéről tudhatunk meg többet a területet kiemelkedően ismerő Tóth Zsolt régész-főmuzeológus segítségével. A programon való részvétel ingyenes, és regisztrálni sem kell. Találkozó a székesegyház nyugati bejáratánál.

A séta a szerdai előadás folytatása, de immár a helyszínen. Itt inkább a részletekről lesz szó.

A séta során a résztvevők körbejárják a székesegyház épületét és konkrét helyekhez kapcsolódóan kerülnek bemutatásra az érdekességek s a földben rejtőző régészeti emlékek. Megismerkedhetnek többek között az épület körüli temetőkkel, az épület ősének tekinthető I. számú Cella Trichorával. Képet kapunk arról, hogyan nézett ki a Dóm tér a középkorban. A székesegyház mellett a középkori püspöki palotákról is szó esik, s természetesen megkerülhetetlen a „középkori egyetem kérdésköre”.

A séta második fele magában a székesegyházban folytatódik és ott is zárul, azaz belülről is megszemlélhetik a látogatók az épületet, sőt, megtudhatják azt is, hogy ezt a templomot miért nevezik „székes”egyháznak.

A látogatás fő színtere az altemplom. Szűkebben véve itt kezdődött a mai Pécs története. Megtudhatjuk, hogy miért, s ennek milyen régészeti nyomai maradtak fenn.

Itt esik szó az ismeretlen nevű mártírról, Orseolo Péterről, Szent Mór személyéről és természetesen Janus Pannonius püspökről. Mindegyiküket itt temették el, volt, akit többször is.

A túra során a székesegyházba és annak altemplomába megyünk be, a többi épületet, s azok múltját kívülről ismerjük meg.
Az esemény a Múzeumok Őszi Fesztiváljának programja.

 

R73 Residences Pécs, logo

 

Az R73 Residences Pécs belvárosához egyik legközelebben fekvő és legjobb ár / érték arányú szálláshely – tapasztalja meg Ön is, ha a mediterrán klímájú városunkban jár és érdeklődik valamely esemény iránt.

Foglalásához vegye igénybe közvetlen foglalási szolgáltatásunkat vagy tekintse meg csomagajánlatainkat az alábbi oldalon.

Köszönjük.

Szervező

Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Kész
(+36 72) 514 040
Email
jpm@jpm.hu
Szervező weboldalának megtekintése

Helyszín

Pécs, Székesegyház
Dóm tér 2
Pécs,Baranya7621Magyarország
+ Google Térkép
Kész
(06 72) 513 030
Helyszín weboldalának megtekintése
Go to Top